Nagyi Duma

Vannak problémák, nem is kevés, amelyek egyformán érintenek minden családot. Fogyatékkal együttélőt vagy „egészségeset”. Ilyen a generációk közötti kommunikáció is. Zsuzsa családjában három generáció él együtt, különleges helyzetben. Meggyőződésük, hogy mindent meg lehet beszélni, csak figyelni és akarni kell. Erről beszélgettek Tóka Nikolettel, a Nagyi Duma projekt szerzőjével.

Egyelőre viszont nagyon úgy tűnik, hogy nem tudjuk magunkat hermetikusan elzárni a világ elől (még jó), s a személyes, emberi kapcsolatainkat folyamatosan kezelnünk kell, legyünk akár a munkahelyen, az iskolában, vagy akár a közértben…

A felelősség és a döntés a kezünkben van, bármilyen életkorban is járunk: akarjuk-e a megosztani életünket családtagjainkkal, akarjuk-e, hogy a másik értse egyéni világunkat, vagy kirekesztünk onnan – ilyen, vagy olyan módon – bárkit, aki más életkorban jár, vagy más elképzelésekkel bír… A fejlődés – egyéni és társadalmi szempontból egyaránt – csak az egyik úton, de elérhető.

A találkozás teljes beszámolója a Nagyi Duma blogon →