Álomszállító

Együttműködés

Gyorsan kiderült, hogy Brandt Viktor és Zsuzsa együttműködése akkor lesz a legerősebb, ha az Álomszállító és az AZSA alapítvány összefog és együtt dolgoznak a sérült emberek érdekében. Az Álomszállító és az AZSA egymás céljait támogatva kezdték el a közös munkát.

Zsuzsa jól ismeri a súlyosan fogyatékos emberek problémáit, jól tudja, hogy gyakran a mások számára kicsinek látszó segítség, milyen nagy-dolog lehet egy hátrányos helyzetben élő embernek. Gyakran egy odafigyelő, őszinte, tárgyilagos beszélgetés a sorstársakkal, vagy a hozzátartozóikkal és könnyebb lesz a nehézség egy időre legalább. Ha sikerül kimozdítani valakit abból a helyzetből, amiben rosszul érzi magát, ha sikerül eljuttatni egy olyan helyre valakit, amit ő soha sem gondolt volna, hosszú időkre szóló élményeket szerezhetünk másoknak. Nem szívesen használja „segítség, segítés” szavakat. Úgy gondolja, hogy az együttműködés, sokkal jobban kifejezi a közös cselekvést az adást és az elfogadás két vagy több ember közös tevékenységében.

Ezt Viktor is hasonlóan látja és így éli meg minden egyes alkalommal, ha tesz valamit az arra rászoruló emberekért. Kölcsönösen adunk és kapunk! Kölcsönösen jó érzés az együttműködés=segítség! Ő kétlábon járó emberként és számtalan keréken guruló trolibusz vezetőként, a „segítés öröméért” végzi napi rendszerességgel mások életének szépítését. A legtöbben élményszállítóként ismerik és azt gondolák, hogy ez nem is olyan komoly dolog. Aki így vélekedik, önkéntesként kipróbálhatja, milyen szervetten, céltudatosan zajlanak az események, kölcsönös bizalommal, az egymásér vállalt felelősséggel.

Az első közös együttműködésük Álomszállító autó beszerzése érdekében életre- hívott adománygyűjtő akció az  Álomszállító Autó.