CE-megiskinekazelete

Látogatás a Centrál Színházban

A budapesti Centrál Színház évek óta telt házzal játssza a „Mégis, kinek az élete?” című darabot, amelyben Rudolf Péter egy nyaktól lefelé lebénult szobrászt alakít. A színész annak idején, a felkészülésben hiteles forrásra támaszkodhatott, ugyanis a bemutató hallatán Zsuzsa megkereste őt, és felajánlotta segítségét.

2015. február 1-jén az alapítvány szervezésében Zsuzsa és a Gyere Világ! csoport 23 tagja – köztük öt kerekesszékes és más módon érintett sorstárs – együtt nézte meg az előadást, majd részt vettek a darab utáni beszélgetésen is. “Nagyon “erős” előadás volt… A közönség másképp reagált egyes jelenetekre úgy, hogy mi is a nézőtéren ültünk. Testközelbe került a valóság! Egyébként pedig mindenki egyformán hangosan nevetett a poénokon, és egyformán párásodtak be a szemek is” – idézte fel a különleges estét Zsuzsa. Külön érdekesség, hogy az előadásban “szerepel” egy lila nyakkendő is – ez a szín az Antal Zsuzsa Alapítvány egyik jelképe.